2010. november 8., hétfő

Novemberi fő téma: Vállald magad!


Önmagunk elfogadása

Egyik nap autóvezetés közben egy nő felfigyelt az előtte haladó autó rendhagyó rendszámtáblájára: "LEGYÉL AZ, AKI VAGY!" - állt rajta. - De hogyan? - gondolta. - Hiszen azt sem tudom, ki vagyok!
Lehet, hogy alkalomadtán zavar minket, ha mások arra bátorítanak, legyünk önmagunk. Természetes a zavar érzése, ha hosszú évekig csak mások szükségletei foglalkoztattak minket.

Van saját énünk. Napról napra többet tudunk meg róla. Lassan megtanuljuk, hogy megérdemeljük a szeretetet. Megtanuljuk elfogadni önmagunkat olyannak, amilyenek ebben a pillanatban vagyunk - elfogadni érzéseinket, gondolatainkat, hiányosságainkat, szükségleteinket és vágyainkat.

Hogy azok lehessünk, akik vagyunk, elfogadjuk múltunkat is - életünk eddigi történetét - pontosan olyannak, amilyen.

Igazán önmagunknak lenni annyit jelent, hogy jogunk van minden jelenleg érvényes véleményünkhöz és hiedelmünkhöz, még ha ezek a jövőben változhatnak is. Elfogadjuk korlátainkat és erősségeinket. Igazán önmagunknak lenni azt jelenti: elfogadjuk fizikai lényünket éppúgy, mint mentális, emocionális és spirituális énünket olyannak, amilyen most. Ha igazán önmagunk vagyunk, az elfogadást egy lépéssel tovább is vihetjük. Értékesnek tarthatjuk önmagunkat és életünk történetét.

Ha igazán azok vagyunk, akik vagyunk, szeretjük és elfogadjuk önmagunkat, akkor ez egyáltalán nem jelent korlátokat, sőt. Csakis így, magunkat elfogadva és szeretve tudunk fejlődni és változni is.

Pozitív megerősítés:
Ma az leszek, aki vagyok. Ha még nem tudom bizonyosan, ki is vagyok, tudatosítom magamban, hogy jogom van ennek izgalmas felfedezéséhez.

Melody Bettie

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése