2010. február 9., kedd

Erőmerítő gondolatok célkitűzéseidhez

ÖN-TUDAT-osítás

Miért mennek el a nagy vezetők hétvégi elvonulásra, és tervezik meg cégük következő időszakát, 5 és 10 éves stratégiai képét, terveit? Mert fejlődni akarnak. Tovább akarnak lépni. Az nem elég, hogy fenn akarnak maradni! Új célokat, eredményt és természetesen bevételt is akarnak. És ezt el is akarják érni. Tisztában akarnak lenni vele. A következő években ez a stratégiai terv lesz az irányadójuk, iránymutatójuk. Erről szólnak a stratégiai tervek, a projekttervezés, a feladatlebontások és a megfelelő idejű mérések.

Miért is szükséges a tervezés...
akár kicsiben gondolkodunk, akár nagyban? Gondoljunk csak a multik különböző tervezési rendszerére hagyományos vagy mátrix szervezetben, és a különböző szervezetekkel összehangolva, pénzügyileg alátámasztva. És hozzá a projektmenedzsment intézményére. Ráadásul a kontrolling rendszer (is) biztosítja a pontos elszámolhatóságot és eredményorientáltságot. Vagy jobb helyeken vállalatirányítási rendszerek üzemelnek.
Rendben, mondhatnánk. Csinálják. Nekünk a fejünkben van a terv…


Nos, igen.

Láttam ilyet. Sokat. És aztán másképp alakult. Valami jött, ami más irányba vitt... vagy befolyásolt. És aztán amikor, megkérdezzük, hogy na és azt a célodat elérted már, megvalósítottad? Mély hallgatás, nyomasztó csend… vagy éppen hosszú magyarázat a válasz. Pedig valójában rövid a válasz – és hozzáteszem: szomorú, kényelmetlen is egyben –, csak ennyi: nem.
Ezért csinálok én magammal minden év elején – vagy végén, mikor hogy jön ki a lépés – előre tervezetten, Ön-TUDAT-osítás tréninget, ezt újabban már Iránytűnek is nevezem.
Kivel is? Hát magammal!


Mit csinálok ebben az időszakomban?

Először is két és fél–három remek napot töltök el. Sok, nagy fehér papírt és apróbb színeseket viszek magammal, tollat, filcet, és ha tehetem, túracipőt, különböző játékokat. Gondoskodom arról, hogy a főzésre és egyéb efféle tevékenységre ne legyen gondom.
Életemnek ez az időszaka, amikor – tudatosan – kiveszem magam a hétköznapokból. Lehetőség szerint elutazom. Nem kell messzire, nem kell drága helyre menni. Lehet csak a nagynéni telkére, hétvégi házába..., de akár egy turistaszálló is megteszi. Szilveszter után rendszerint igazán nagy a csönd – és igen kedvezményes az ár – az erdei panziókban. Olykor azonban itthon oldom meg a dolgot. (Vagy egypár napra beköltözöm a barátnőmhöz/barátomhoz, ha ő éppen elutazik.) Ilyenkor úgy szervezem az otthoni teendőimet, hogy semmi kötelező ne legyen benne.


Miért az elutazás?

Ahhoz, hogy el tudjuk képzelni, meg merjük engedni magunknak a jövőben való gondolkodást, az elhatározás mellett a fizikai, földrajzi távolság is segítségünkre van. Egyrészt eltávolodunk a hétköznapok forgatagától. Hiszen a napi gondok mellett ki képes a nagy, szárnyaló, jövőbemutató tervekről álmodozni? Másrészt ez a távolság hozzásegít ahhoz, hogy messzebbről tudjak önmagamra, céljaimra – ezzel együtt a jövőmre pillantani.


A program ilyenkor egyedülálló.

Mondhatnám: az álmodozás időszakát valósítom meg.

Ne képzelje, kedves olvasó, hogy csak ez az elfoglaltságom, és semmi valós dolgon nem jár az eszem! Bár olyan ez a hétvége számomra, mintha a jövőben lennék, ott is élnék.


Tudom az utamat már egy ideje.

Látom, érzem, mi felé haladok, mi a feladatom. Tehát semmi valóságtól elrugaszkodott, rózsaszín felhős, lányregényes álmodozásról nincs szó. Csupán a céljaim jövőbeni megvalósulásait vetítem magam elé. Tudom a kereteimet – de csak ennyit –, hogy hány évre előre szeretnék tervet készíteni. Ez lehet csupán egy-két vagy hároméves tervezés. Ugye ismerős: középtávúnak hívjuk. Ám olykor előre kell menni öt–tíz évvel is. Ezt nevezzük inkább stratégiai tervezésnek. Ilyenkor persze más a lépték és a mélység.


„Jövőjáték” – miért is teszem ezt?

Mert mindent, amit elképzelünk, magunk előtt látunk, képzeletben átélünk, előbb vagy utóbb az életünkben is megnyilatkozik. Minden, amit mélyen átérzünk, erősen elképzelünk, lenyomatot hagy a tudatalattiban, amely azt később meg is valósítja. Ezért hát különböző eszközökkel, módokon játszom ezt a „jövőjátékot”:
Platón szerint „van egy hely, amelyet neked kell betöltened, és amelyet senki más nem tölthet be rajtad kívül; valami, amit neked kell megtenned, amit senki más nem tehet meg”. Ez az igazi elrendeltetésünk, a feladatunk. Ha jó úton vagyunk, akkor kevés az eltérítő akadály. Ha mégis előfordul, hogy sokáig akarunk valamit, erőlködünk, és az mégsem jön létre, nem valósul meg –, akkor talán érdemes megvizsgálni, vajon valóban abba az irányba kell-e mennünk?
Ha ezt az utat bizonytalannak érezzük, akkor még előbbről kell kezdenünk a dolgot. Meg kell vizsgálnunk azt, hogy jó helyen vagyunk-e, valóban a megfelelő feladatot végezzük-e? Vannak arra is alkalmas módszerek, hogy kiderítsük, mi is az, amit igazán tennünk kell. Milyen irányba kell haladnunk?


Hogyan teszem?

Egyszerűen kitűzöm magam elé a feladatot, és gondolkodom rajta. Ha többen vagyunk, terelem, irányítom mások gondolatait, újra és újra felteszem a kérdést. És sokszor – ha másokkal együtt végzem ezt a tréninget – jobban beindul a kreativitás.
Ám az elme olyan jószág, hogy ha neki kényelmetlenné válik valami – és ez az elfoglaltság egy idő után azzá válik –, akkor kitör, ellenkezik, mást akar csinálni… Na, ilyenkor jönnek az otthoni gondolatok: hű, mennyi a mosatlan, a vasalatlan, porszívózni is kéne… stb. Vagy más helyen ez: álmos vagyok, kávéra lenne szükségem … és hasonlók. Bármit csinálnánk, csak ne a feladatot kelljen!
No, ezért aztán úgy szervezem az időt, hogy elindítom a gondolkodást egy jó kérdéssel, feladatkitűzéssel. Például így: hova akarok eljutni öt év múlva, hogy fest majd az életem öt múlva? És egy darabig az összes felbukkanó, sorjázó gondolatomat leírom – lehetőleg színes lapokra vagy kitűző táblára. Ömlesztve. Aztán mozgok egy kicsit. Valami más, kevés időt igénylő tevékenységbe fogok… és aztán visszatérek. Az az igazi, ha sokféle tevékenységgel színesítjük ezt az időszakot. Nem árt színes képes újságot vinni magunkkal, és kivagdosni belőle a nekünk megfelelő képet. Vagy rajzlapot vinni, és színessel, zsírkrétával lerajzolni az elképzelt képet. Néha a kizökkentés módszerét alkalmazom. Például egy túra meghozza azt a kikapcsolódást, amely igazán serkent – friss levegővel, a fizikai igénybevétellel és a természet közelségével.


A leírt gondolatok,

célok bizonyos idő után elfogynak, vagy már egyre ritkábban jut egy-egy az eszünkbe. Ugye, aki ismeri, tudja, hogy a brainstorming, vagyis a vihar fázisa egy idő után lecseng. És aztán a felsoroltak könnyen csoportosíthatók: például a különböző szakmai területekre, céges vagy vállalkozói feladatokra (cégvezetői teendők), kapcsolatokra, lakás- vagy ház-, illetve pénzügyekre, önfejlesztésre, barátokra, egészségre vagy – aki szereti az ilyesmit – sportra, hobbyra, egyéb szabadidős tevékenységre. És lehet még sok más területről is szó. Ki hogyan strukturálja az életét. Ez aztán valóban egyedi!
Természetesen a vágyott célokat különleges eszközökkel magunk elé varázsolhatjuk! Ám ezekről majd élőben, ha velem tart a kedves olvasó!


Miért is kell a papír, főleg a színes?

A különböző alakú és színű lapok egyszerűen ösztönzik, serkentik a gondolkodást. A felszabadult játékos elmének pedig szüksége van a serkentésre. Ha többen játszunk együtt, akkor egymás segítségére is lehetünk egy csomó kreatív technikával.


Hát a játékok?

A megszokásaink, a kényelemhez és a múlthoz való ragaszkodásunk visszahúzna, ha nem oldódnánk fel, és ha nem hagynánk szabaddá válni a játékos részünket. Ha a mostani gondolkodásunkkal akarjuk a jövőbeni feladatainkat elképzelni és megoldani, bizony hatalmas korlátok közé szorítjuk magunkat!
Ezért hát ha csoportosan vagyunk – játékos és ravasz módszerekkel előcsalogatjuk az elménk mélyéről mindazt, ami bennünk rejlik. Hiszen minden ott van bennünk, csak felszínre kell hozni. És mivel mindannyian ugyanazon célért vagyunk ott, érdekes folyamatok fedezhetők fel, ahogy rácsodálkozunk a párhuzamokra, a dédelgetett álmokra, a rejtett alkotó tehetségünkre vagy a gyermekkorban gyökerező vágyainkra.


További segítségek

A jó kérdések vagy a jó kérdezők. Ha többen vagyunk, gyönyörű ellenőrző kérdezőbiztosi játékot játszhatunk. A célok megerősítéseként az 5 MIÉRT kérdéssel tudunk a valódi okig eljutni. Vagy a feltett kérdés ismétlésével tudjuk serkenteni a társunkat ugyanerre.


Strukturálás, pontosítás

Kérdezhetnénk, hogyan tovább most, hogy lett egy rakás tervünk, célunk. Miközben zajlik ez a folyamat, magunkban tudjuk, hogy szerintünk a felmerülő feladatnak mikor legyen a határideje – ezért jó, ha ezt oda is írjuk mellé. És a nagy feladatok természetesen nem egyedül valósulnak meg. Olykor egy cél elérésének folyamata sok kisebb feladatra bomlik. Több erőforrás kell hozzá.
A program vége felé összeáll a struktúra, és időben helyükre is kerülnek a dolgok. Van közöttük néhány, amelyik a következő évre tolódik. Vannak olyan célok is, amelyekhez külső erőforrásokra lesz szükség. Ezeket is elő kell majd teremteni. Vagy – a megfelelő kapcsolatépítés esetén – mások bevonására is sor kerül. De ez a megvalósítás feladata lesz majd!
Nos, ezekkel a pontosításokkal áll össze a saját összetett projektünk a jövő időszakra. És a végén igen szép hosszú lista lesz előttünk, jobb esetben már féléves-negyedéves időszakokra lebontva – felelősökkel, beosztottakkal, erőforrásokkal, pénzügyi tervvel.
Az igazi befejezést az adja, amikor meghatározzuk az ellenőrzési, mérési pontokat. Ezeket hívjuk mérföldköveknek. Azaz olyan részhatáridőket határozunk meg, amikor ugyanilyen, a hétköznapi problémáktól eltávolodó gondolkodással tudunk ránézni a kitűzött céljainkra.


Aki igazán komolyan gondolja az életét,

az így megalkotott programot követi, és előre meghatározza, hogyan méri majd az elért eredményeit. Még mielőtt elkezdi.
Lehet, hogy ez elsőre furcsán hangzik. Én azonban azt mondom: ilyen terv nélkül megálmodott céljaink szertefoszló álmok maradnak. És csak áhítozunk utánuk!


Amint leírjuk céljainkat – életre kelnek.

Olyan, mintha saját magunkkal kötnénk egy különleges szerződést. Senkinek nem teszünk ígéretet. Csak magunk csináljuk. Mégis olyan erőt viszünk bele, hogy az életre kelti a céljainkat. Hiszen álmainkat lehozzuk a földre, és ezáltal meg is valósítjuk őket!


Megvalósítás

A részletek kidolgozása, a naptári időszakra való lebontás már a hétköznapok pontosító tennivalója. Hiszen a nagy tervekből lesznek a napi megvalósítandó feladatok. És így kerülnek elénk a hosszú távú célokból adódó – most már napi vagy kisebb – teendők.


Természetesen a tervek nem kőbe vésett igék.

Mégis a célt hűen megőrzik, az általában nem változik. A rugalmasságunkat, problémamegoldó képességünket pedig a hétköznapokban is alkalmaznunk kell. Apróbb vagy nagyobb akadályok így is adódhatnak. Sőt nem árt olykor egy B-terv sem!

Ám ha ezt a folyamatot végigvisszük, bizony a célt nem tudjuk eltéveszteni. Nem véletlenül ez a mondásunk: ki mint vet, úgy arat. Hiszen a földműves is abból tudja, mit fog aratni, hogy megtervezi, mekkora földbe, mennyi és milyen terményt vesz, hogyan műveli meg a földet, s csak aztán vet, majd jut el az aratásig. Mindennek megvan a maga sora. Így ha tudatosan teszünk céljainkért, a megálmodás után leírjuk, pontosítjuk és az első lépés után a sokadikat is hűen megtesszük, akkor már semmi nem ment meg attól, hogy el is érjük!


Ha azonban csak gondolkodunk, fejben vágyakozunk, nem írjuk le, nem pontosítjuk, és nem tesszük meg a gyakorlati lépéseket, akkor a céltalanság, bolyongás, bizonytalanság lesz úrrá rajtunk. Mindenki más lesz a felelős – az akadályok, a nehézségek... vagy ki tudja, ki és mi… –, s a sikertelenség érzése uralkodhat el rajtunk, méghozzá hosszú távon.


Sütő Mária

ERŐmerítő tréner

www.eromerito.hu