2010. december 13., hétfő

Élet-Diploma, avagy mit nem tanítanak az iskolában, ami nélkülözhetetlen a boldog, harmonikus és gazdag élethez?



„A világ egyetlen főiskolája és egyeteme sem tehet érted többet, mint hogy segít neked segíteni önmagadon.”
Frank Bettger
Abból a rengeteg dologból, amit az iskolában tanítanak nekünk…
…kevés dolog használható az életben. Napoleon Hill világsikerű könyvében, a Gondolkodj és gazdagodj!-ban Henry Fordról írt, aki nem volt iskolázott, mégis korának egyik legműveltebb embereként tartják számon. Művelt volt, mert olyan képességeket szerzett, amelyekkel a természet és a gazdaság/gazdagság törvényszerűségeit kombinálta. Képességei révén serkentő hatással volt a saját és a munkatársai elméjére, ezáltal hatalmas erőre tett szert, és bármilyen anyagi természetű dolgot megszerezhetett. A világ szinte másodpercenként változik, és oktatási rendszerünk talán legnagyobb hiányossága éppen az, hogy arra nem tanít meg, hogyan vegyük észre a változásokat, és miként reagáljunk rájuk úgy, ahogy Henry Ford tette.
Szerzett képességek
Nem az iskola vagy a közoktatás ellenkampányába kezdtem bele. Hiszem, hogy a legtöbben nem fölöslegesen koptattuk az iskolapadot. Igaz, hogy a logaritmusra vagy a termodinamika harmadik főtételére viszonylag kevés embernek lesz szüksége az életben, de annak a képességnek, amit a matematika vagy bármely más tantárgy, tudomány tanulása során megszerzel, bármikor, bármilyen területen hasznát veheted.

„Tanító az, aki helyet tud adni a másiknak. Mert nem tanítani kell, hanem engedni tanulni; olyan körülményeket biztosítani, amelyek között a másik növekedni tud.”
Barsi Balázs

Alap az élethez
Manapság már szinte bármilyen bizonyítványhoz, szakmai végzettséghez hozzájuthatunk. Egyedül az életben való boldoguláshoz nem kapunk alapképzést. Pedig az élet sokkal összetettebb és bonyolultabb, mint bármely szakma. Ha sikeres és boldog szeretnél lenni, és életedet harmóniában akarod leélni, akkor egy bizonyos kor után már nem elég, ha csak sodródsz az árral. Szükséged van olyan használati útmutatókra, képességekre, amelyek egyértelműen segítenek, hogy tisztában legyél szándékaiddal, megvalósítsd álmaidat, eljuss az életcélodig.

„A vagyonszerzéshez nem tudás kell, hanem úgynevezett élni tudás.”
Pierre-Augustin Caron de Beaumarchais

Alapvető hiányosságok
Az iskolában megtanultál írni, olvasni és számolni. Rengeteg adatot, évszámot, nevet, eseményt és egyéb, a mindennapokban nem használatos információt kellett megjegyezned. Mégis nehezen birkózol meg bizonyos alapvető problémákkal és élethelyzetekkel. Íme néhány dolog, amit nem tanítottak meg az iskolában, pedig szerintem felnőttként szükségünk van rájuk a mindennapokban:

Egészség, életerő
Hogyan őrizheted meg vagy nyerheted vissza tested egészségét, amelynek elhanyagolása lelki, szellemi egészségedet is károsan befolyásolja?

Párkapcsolat, szerelem
Hogyan válhatsz ideális partnerré egy boldog párkapcsolatban? Miként találhatod meg hozzá a megfelelő párt?

Hivatás, küldetés
Hogyan találhatod meg a számodra legmegfelelőbb, önkifejező hivatást, amit személyes küldetésként élsz meg, eljutva ezzel a beteljesülés legmagasabb dimenziójába?

Kihívások, feladatok
Hogyan találhatsz megoldásokat kihívásaidra, hogyan kivitelezheted ezeket? Miként juthatsz el ezzel a teremtő folyamattal a céljaidhoz?

Pénzügyek, anyagi jólét
Hogyan teremtheted meg magadnak a megfelelő pénzügyi forrást? Hogyan dolgoztathatod a pénzed? Miként használhatod fel értékteremtő folyamatokhoz, megteremtve ezzel az igazi bőséget önmagad és a világ számára?

Boldogság, életöröm
Hogyan lehetsz boldog az életben azáltal, hogy kutatsz, fejlődsz, és egyre tudatosabbá válsz a felsorolt területeken?

Valós válaszok, igazi kérdések
Egy diploma nem az élethez ad képesítést, hanem egy szakma, hivatás gyakorlásához. Ebből a szempontból nagy a jelentősége, de a valós élet feladataiban nem nyújt megoldásokat. Ezért van szükségünk olyan tudásra és képességekre, amelyek választ adnak az igazi kihívásainkra. Sokszor nem elég a meglévő tudás, tapasztalat, és szükségünk van külső segítségre, támogatásra vagy egy szokatlanul nagy ugrásra. Egy olyan ugrásra, ami minőségi változást hoz az életünkbe.

„Abban nincs semmi csodálatos, ha valaki másnál kiválóbbak vagyunk. Az igazi csoda az, ha korábbi önmagunkhoz képest leszünk kiválóbbak.”
Hindu közmondás

Jó pap holtig tanul
Fontos, hogy folyamatosan képezzük magunkat azokon a területeken, amelyeken hiányosságaink vannak. Az élet soha véget nem érő változás.
Ha igazán élni akarsz
…neked is folyamatosan változnod, változtatnod kell. Elsősorban a gondolkodásodat kell napról napra csiszolnod. De…
„Az elme nem edény, amit tele kell tölteni, hanem tűz, amit meg kell gyújtani.”
Plutarkhosz

Élet-Diploma
Az élet nem más, mint minőségi fejlődés – egyre magasabb és magasabb tudatszintek elérése, megteremtése. Ez talán a legfontosabb leckénk az élet iskolájában. Akár rájöttél már életed értelmére, akár még csak most kapiskálod, vagy egész egyszerűen úgy érzed, valami hiányzik, itt az ideje, hogy nekiláss az igazi tanulásnak, és a saját életed igazgatójává válj.
Tarts velünk, és szerezd meg az Élet-Diplomád!

Üdvözlettel,
Mái Attila

2010. december 7., kedd

A tegnapi "majdnem Mikulás-torta" története

Az előző posztban megígértem, hogy beszámolok arról, hogyan viselkedett Limara mesés Mikulás sütijének receptje a kezeim között. Nos, a végeredmény majdnem Mikulásos... :)


Az úgy kezdődött, hogy bátran, elengedett kézzel, minden rossz előérzettől mentesen bementem az első közértbe, hogy ételszínezéket vásároljak a Mikulás fejhez.
Nem volt.
De az első akadály nem állítja meg az elszánt háziasszonyt, határozottan mentem tovább.
A következő közértben sem volt ételszínezék.
Itt már kezdtem gyanakodni, de még négy másik közért, bevásárló központ és cukrászda kellett ahhoz, hogy az egyik eladó hölgytől megtudjam: nem tartanak ételszínezéket, mert tele van E-vel, és az nem EU-konform.
Tartanak viszont tortadíszítő gyöngyöcskéket, szíveket és egyéb formákat hihetetlen mennyiségben, a szivárvány minden színében.
Hát, gondoltam, engem nem törhet meg ez a kis malőr. Tudatos énem hosszas és hangos monológja ellenére boldogan vásároltam meg az egyik legnagyobb multi által gyártott, méregdrága tortadíszítő gyöngyöcskét-szívecskét ésatöbbit, amelynek címkéjén elolvashattam vagy ötféle E-t, de sebaj - mondtam magamnak -, ezek az E-k biztosan EU-konformok, és oltári szerencsémre hazavihetem őket.
A receptből mindent úgy csináltam, ahogy le vagyon írva, két dolgot kivéve, és az a kettő nem is lett jó:
1. megdöbbentett, hogy csak 8 percig kell sütni a piskótát, nem hittem el, ezért én 15 percig sütöttem - nagyon száraz lett :)
2. a pillecukros borítás bonyolultnak tűnt, ezért leegyszerűsítettem - nagyon ragadós maradt :)

Ennek ellenére a torta óriási sikert aratott, alig tudtam lefotózni, mielőtt mind elfogyott!
Legközelebb betartom, amit a recept ír, és akkor zseniális lesz a süti, mert az íze mennyei - köszönöm Limara!


üdvözlettel,
Mái-Kovács Anikó

2010. december 4., szombat

108 ünnepi tipp/26-33. Ötletek Mikulásra: nyalánkságok, díszek és ajándékok


26. tipp: Mikulás-torta csokis-narancsos krémmel, piskótával

Limara Mikulás sütijével kezdem ezt a posztot, amit holnap én is el fogok készíteni, és az eredményt felteszem majd ide, a blogra – bármilyen lesz is a kezem alatt ez a nagyszerű recept :). Ez a narancsos-csokitorta szép, finom és nemcsak a gyerekek örülnek neki – már alig várom, hogy falhassuk! 

Nézd meg Limaránál, hogyan készül!

Mikulás-party gyerekeknek

Ha Mikuláskor gyereksereget vársz, vagy csak a sajátodat szeretnéd meglepni, íme néhány ötlet, ami biztos sikert arat:

27. tipp: Mikulás-falatkák


 Az ötlet INNEN származik.

28. tipp: Ezeknek a szendvicseknek csak a formájuk halas…


Az ötlet INNEN származik.
 
29. tipp: A Mikulás és Limara karácsonyi ropija – akár közösen is készíthetitek, mint Limaráék:


Az ötlet INNEN származik.
30. Apró, úszó csoki kelyhek – meglepően egyszerű elkészíteni őket!


Az ötlet INNEN származik:

Egyszerű és olcsó Mikulás-díszek és ajándékok
Készítsétek el közösen!

31. tipp: Mikulás almából és dióból


Az ötlet INNEN származik.


32. tipp: Letölthető, kivágható Mikulás szánnal és rénszarvassal

Igaz, hogy ehhez a letölthető, papírból elkészíthető Mikulás-szetthez színes nyomtató szükséges, de olyan csodás lesz az eredmény, hogy megéri a festéket!

Az ötlet INNEN származik.


33. tipp: „Üvegbe-süti” vagy „Üvegbe-kacatok”

Régóta nem vettem már Praktika magazint, de most nem tudtam ellenállni, magamévá tettem a decemberi számot, és nem bántam meg. A sok jó ötlet közül ez a két üveg több oknál fogva is nagyon tetszik:
  • egyszerű elkészíteni (a Praktikában klassz sablont kapsz hozzá),
  • olcsó,
  • a gyerekekkel együtt lehet összerakni,
  • és nemcsak karácsonyi sütit tárolhatnak benne a gyerkőcök, hanem a kis kacatjaikat is, amik egyébként itt-ott hányódnak (radír-hegyek, matricák, mütyűrök, stb).



Boldog készülődést!

Üdvözlettel,
Mái-Kovács Anikó

2010. december 3., péntek

108 ünnepi tipp/15-25. – Ötletes, mutatós karácsonyi ajtókoszorúk egyszerűen és olcsón


Van néhány dolog,
amelyek láttán „halmozó” üzemmódba kapcsolok, azaz feltartóztathatatlanul begyűjtöm őket, akárhol akadok rájuk. Ilyenek például:
·        a karácsonyi gömbök mindenféle színben,
·        a süteménykészítő formák,
·        a különböző kedves figurák,
·        a természet kincsei, mint pl. tobozok, csigák, kagylók
·        a gyertyák mindenféle formában és színben
·        a színes újságok (főleg a külföldi „Lakáskultúrák”)
és még hosszan sorolhatnám.

A felgyülemlő halmokat mindig szép rendben tartom – felcímkézett dobozokban, üvegekben, de azért jóból is megárt a sok, ezért fel szoktam használni őket ajándékcsomagoláshoz – ám idén mintha elfogytak volna az ötleteim.
Aztán tegnap, az interneten nézelődve megtaláltam a megoldást: ajtódíszként is hasznosíthatok mindent, méghozzá kedves és szépséges végeredménnyel!


15. tipp: Pom-pom őrület

Mindig is kedveltem a pom-pomokat, így, koszorúként pedig kifejezetten szerelembe estem velük. Biztosan akad otthon valamilyen kis figurád, ami már régóta csak hányódik valamelyik fiók mélyén – itt az ideje, hogy felhasználd!


Az ötlet INNEN származik
Tudod hogyan kell pom-pomot készíteni? Íme!
Itt is tájékozódhatsz a pom-pom készítésről.
Ezzel az eszközzel gyorsabban lesz sok-sok pom-pomod.


16. tipp: Fonal gomolyag-koszorú

Ha sok fonalad van, de nincs türelmed a pom-pom készítéshez, használd magukat a gomolyagokat. Bármilyen színű fonalat használhatsz, és ha karácsonyi gömbökkel variálod őket, máris kész az ünnepi hatás:


Az ötlet INNEN származik.


17. tipp: Süti-kiszúróból is lehet koszorút készíteni!

Hát igen. Az évek alatt rengeteg sütiformára tettem szert, és korántsem sütöttem annyit, mint amennyi lehetőségem és formám volt rá. Tehát idén ezektől is bátran megszabadulok. Természetesen meghagyok egy alap készletet, mert már kitapasztaltam, hogy mi az, amire szükség van – de a többinek mennie kell!


Az ötlet INNEN származik.


18. tipp: Ajtókoszorú fényes girlandból

Ez a koszorú magáért beszél minden komment nélkül.


Az ötlet INNEN származik.


19. tipp: Újság-koszorú

Nem csak papírgyűjtés idején hasznosítható az a rengeteg magazin, amit elolvasás után nem használunk.


Az ötlet INNEN származik.


20. tipp: Karácsonyi gömb-koszorú

Itt a variációk száma végtelen!




Az ötletek innen származnak:


21. tipp: Koszorú természeti kincsekből, most éppen tobozból

A természet most is felülmúlhatatlan:


 Az ötlet INNEN származik.

Ha aranyszínű gyöngyökkel variálod, még szebb lesz:


Az ötlet INNEN származik.


22. tipp: Még egy kis természet: kagyló-csodák

Miért hagynád ki az ünnepi lakásdíszítésből a fürdőszobádat?


Az ötlet INNEN származik.

A kagylók nem csak koszorúnak szépek – én néhány gömböt betettem egy üvegvázába, és megszórtam kagylóval (és a kagyló bármilyen színű gömbbel gyönyörű). Próbáld ki!


23. tipp: Ajtókoszorú maradék szalagokból


Az ötlet INNEN származik.


24. tipp: Kiderült, hogy cukorkából, pattogatott kukoricából és mézes sütiből is lehet ajtókoszorú.

Hát nem mesések? :)




Az ötlet INNEN származik.

A pattogatott kukoricás ÍGY is készülhet.


25. További ennivaló ajtókoszorúkat (fahéjas, pillecukros, szárított gyümölcsös) ITT találsz.


Ha tehát van a lakásban néhány felesleges apróság, és eddig nem tudtad, mihez kezdj velük, próbáld átgondolni, hátha jók lesznek karácsonyi ajtódísznek.

Ha sok ilyen felesleges holmid van, akár ajándékba is készíthetsz koszorúkat a barátoknak vagy a családnak.

Nagyon sok felesleges apróság lakik nálad? Akkor a család minden tagjának lehet saját koszorúja a szobája ajtaján – olyan, amilyet igazán szeretne, amilyen a leginkább illik a személyiségéhez.

Ráadásul ezek a koszorúk nem mennek tönkre, évről-évre használhatók, tehát jövőre egy fillért sem kell költened az ajtókoszorú-projektre, és a helyfoglaló „lomoktól” is sikeresen, jóérzéssel megszabadultál.

Ha nagyon belelovalod magad a koszorú-készítésbe, még árusíthatod is őket, és a befolyt pénzből megajándékozhatod magad valamivel, amire régóta vágytál, esetleg támogathatod valamelyik alapítványt.

Kellemes ünnepi készülődést!

Üdvözlettel,
Mái-Kovács Anikó

108 ünnepi tipp/13-14. – Karácsonyi nagytakarítás stressz nélkül


13. tipp: Végezd ki egy életre a félelmetes karácsonyi nagytakarítást!


"Egyetlen hétvégét, és egy perccel sem kell többet rászánnod a karácsonyi nagytakarításra! Nem számít, hogy mit neveltek beléd, hiszen ha minden elvárásnak meg akarsz felelni, ezekben a hetekben különösen ingerlékeny leszel, sőt, Szenteste már alig állsz majd a lábadon! 10 nőből 9 rettenetesen fontosnak tartja, hogy karácsonykor minden tökéletes legyen. De mit is jelent a tökéletesség? Heteken át zsörtölődni és mártírkodni, hogy nem segít senki, minden felelősséget egyedül vállalni, Szenteste pedig szeretteid fejére olvasni, hogy milyen önzők?! Sokkal jobb megoldást ajánlunk!" – írja a NőiPortál.hu.

Teljesen egyetértek, nem kell megszakadnod ahhoz, hogy boldog legyen az ünnep. Felejtsd el a lelkiismeret furdalást, és állj át az ünnep „élvezet” oldalára. És mielőtt megfogadod, hogy jövőre aztán tényleg időben kitakarítasz, és minden másképpen lesz, a figyelmedbe ajánlom a következő, 14. tippet!
(a NőiPortál.hu teljes cikkét ITT tudod elolvasni)


14. tipp: A „boldog” takarítás receptje – FlyLady tökéletes rendszere


„Szereted az otthonodat? Lakásod a nyugalom szigete, minden stressz nélkül birkózol meg a házimunkával, és bevált módszered van arra, hogy hogyan tartsd fenn ezt az állapotot? Nem érted, hogy mit kell magyarázni a takarításon? Örülj neki! Ez a program ezek szerint nem Neked szól. Csináld továbbra is azt, amit eddig, és élvezd az otthonod!
Ha azonban van olyan terület, amiről inkább elfordítod a tekintetedet, vagy mély sóhajtásba kezdesz, hogy ’jaj, még ez is’; ha a reggeleid kapkodva telnek, mert valami mindig elveszik; ha van olyan szekrényed, amiből megtámadnak a cuccok, ha kinyitod az ajtót; akkor lehet, hogy érdemes kipróbálnod az alábbi 30 napos tréninget. Einstein is megmondta, hogy őrültség az, amikor ugyanazt csináljuk újra meg újra, mégis elvárjuk, hogy más legyen a végeredmény. Próbálj ki hát valami teljesen újat! Vesztenivalód nincs. Ha nem jön be, maximum sóhajtozol tovább.” – írja Farkas Lívia az URBAN EVE blogjában. Hálás köszönetet rebegek naponta azért, mert magyarosította és feltette a Flylady-programot az oldalára. Először kételkedtem benne, de csak addig, amíg nem kezdtem el csinálni. Nos, működik, és fantasztikus rendszert visz az életedbe anélkül, hogy teher lenne a számodra. Szinte észre sem veszed hogyan, mégis mindig rend van és tisztaság!

„Lassan fogunk haladni, mert nem az a lényeg, hogy egyszerre mindent megcsináljunk, aztán kiégjünk, és jó időre elmenjen a kedvünk az egésztől.  Mostantól nem lesz kampányszerű takarítás, nem lesz olyan, hogy megvárod, amíg a gyerekek már rajzolnak az asztalon levő porrétegbe, és csak akkor állsz neki takarítani, de akkor két napig.”

Próbáld ki ezt a programot te is, ha olyan sikerélményre vágysz a háztartás-takarítás területén, ami állandó és erőlködésmentes! ITT megtalálod a FlyLady program magyarításához tartozó összes bejegyzést.

Élvezd az ünnepet!

üdvözlettel,
Mái-Kovács Anikó

108 ünnepi tipp/11-12. – Eldugott helyek varázsa

11. tipp : Hallottál már a Teázó az erdő mélyén nevű helyről?


Egy csodaszép tájvédelmi körzetben,
Tihanynál, Sajkodon található, és valóban egy eldugott helyen áll: ha nem tudnád, hogy mit kell keresni, soha nem találnád meg. A tájvédelmi körzetben sétálva balról közvetlenül az erdő, jobbról közvetlen közelről a Balaton mellett haladsz végig – szinte meg tudod érinteni a vizet! Kb. 1,9 km-es séta, de autóval is be tudsz menni a teázóig, ha nincs kedved mozogni. A teázóhoz lépcsősor visz fel az erdőben, ne hagyd ki semmiképpen, megéri megnézni!

Ha van kedved, kirándulj oda a hétvégén a barátaiddal vagy a családdal, mert meseszép hely, isteni, házi készítésű süteményekkel (a receptek titkosak), fantasztikus teákkal (ajánlom a levendula ízesítésűeket, nagyon különlegesek, de rengeteg egyéb közül is választhatsz), otthon-illattal, nyugalommal és békebeli nosztalgiával.

Infó ITT! 

Ha érdekelnek egyéb olyan eldugott helyek is, amelyeket nem szabad kihagyni, kattints ide!


12. tipp: Mélázz egy tea mellett a fotelben

Az alábbi verset egy Erdélyről szóló könyvben találtam, a könyvet pedig a fent említett teázó vendégek számára fenntartott egyik könyvespolcán (nem árusítanak könyveket, de sok könyv van kitéve olvasgatásra). Lecsendesít és tényleg ünnepi hangulatba ringat, ha egy tea mellett „verselsz” egy kicsit – most gyönyörű téli képeket is mellékelek hozzá (a képekre kattintva akár háttérképnek is le tudod menteni őket):


vannak vidékek gyönyörű
tájak ahol a keserű
számban édessé ízesül
vannak vidékek legbelül
szavak sarjadnak rétjein
gyopárként sziklás bércein
szavak kapaszkodnak szavak
véremmel rokon a patak
szívemben csörgedez csobog
télen hogy védjem befagyok
páncélom alatt cincogat
jeget-pengető hangokat
tavaszok nyarak őszeim
maradékaim s őseim
vannak vidékek viselem
akár a bőrt a testemen
meggyötörten is gyönyörű
tájak ahol a keserű
számban édessé ízesül
vannak vidékek legbelül
(Mészáros László)


Élvezd a kirándulást, szellőztesd ki fejed, és nyílj meg az ünnepnek!

üdvözlettel,
Mái-Kovács Anikó

2010. november 30., kedd

108 ünnepi tipp/10. - Írj a Mikulásnak!


Ezen az oldalon találtam egy szórakoztató lappföldi tv-csatornát az egész család számára, tele mesékkel a Mikulásról, a karácsonyról, a manókról, az északi fényről és Lappföld varázsáról: http://www.santatelevision.com/uindex.html

Akár a Mikulásnak is írhatsz, vagy rendelhetsz tőle levelet a szeretteidnek!
http://www.santagreeting.net/Store/original-letter-hun.html



108 ünnepi tipp/9. - Érezd át az ünnepi szimbólumok erejét!


A karácsonyfa üzenete

A mai korban akkor tudunk az ünnepekre felkészülni, ha megértjük és átéljük azok valódi jelentőségét. Minden egyes ünnepet meg lehet közelíteni szellemi szempontok szerint is – mi most azt fogjuk megvizsgálni, hogy a szellemtudomány megközelítése szempontjából mit lehet tudni a Karácsony ünnepéről, illetve azon belül a karácsonyfa jelentősségéről.



A karácsonyfa tulajdonképpen a világfa szimbóluma, egyesíti magában az élet fáját és a tudás fáját. Nagyon érdekes, hogy a Karácsonyt közvetlenül megelőzi Ádám és Éva ünnepe. Ők szakítottak a tudás fájáról, Jézus pedig, akit Karácsonykor ünnepelünk, az élet fájáról szakított az emberiség számára. A karácsonyfában ez a kettő egyesül: a tudás fája és az élet fája. A karácsonyfa az egész növényvilág reprezentánsa. Nem véletlen, hogy éppen a fenyő lett ennek az ünnepnek a fája, de ha az egész növényvilágot nézzük, az olyan dolgokat tanít számunkra, ami mindnyájunknak példaértékű. Ha az ember tudatosan megvalósítja mindazt, amit a növények a világban végrehajtanak, az hatalmas előrelépés lehet. Ugyanúgy kellene az embernek is a fény felé törekednie, ahogyan a növények teszik. Fogalmazhatnánk úgy, hogy a növények „vallása” egyfajta fényvallás. Ahogy a fizikai fény elengedhetetlen a fejlődésükhöz, ugyanígy az ember lelki-szellemi fejlődése számára elengedhetetlen a szellemi fény.

A növényekben van egy vágy arra, hogy egyesüljenek a fénnyel. Ha belelátnánk a növények lelkébe, akkor ott azt látnánk, hogy ők szeretnének a földből fölemelkedni a Napba, és ott a napfénnyel egyesülni. Tulajdonképpen ugyanígy kellene az embernek is a szellemi fény felé törekednie, a szellemi fény forrása, a Világ Világossága felé. Az emberben is jelen kellene lennie annak a szellemi törekvésnek, hogy a szellemi fénnyel, a szellemi világ Napjával egyesüljön. A növények felveszik a fényt, és utána átalakított formában kiárasztják. Az örökzöld növények ezt egész évben szakadatlanul és torzítatlanul végzik. Ezeknek a növényeknek az egyik reprezentánsa a fenyő, amelynek a neve a fény szóból ered, (fény ő – fenyő). A fenyő folyamatosan fölveszi a fényt, és kiárasztja magából. Ugyanez a helyzet az emberrel is, aki szintén fölveszi a szellemi világ fényét és erejét (ki jobban, ki kevésbé). A kérdés az, hogy utána mit kezd ezzel az ember, hogyan használja fel ezeket az erőket. Vajon átalakított formában visszaadja-e a szellemi világ számára mindazt, amit onnan ajándékképpen, kegyelemből kap?

Mire tanít a növényvilág a fényfelvétellel és a kiárasztással? Arra, hogy minden, amit kapunk, az ajándék, ne ragaszkodjunk semmihez, ugyanis egyszer mindent vissza kell adnunk, kivéve azt, ami a valódi Énünk; önmagunk. Ahogy a növény felveszi a fényt és kisugározza magából, az arra tanítja az embert, hogy nem tarthatjuk meg magunknak azokat az ajándékokat, amelyek a szellemi világból érkeznek. Minden szellemi fényt és erőt, amit kapunk, meg kell dolgozni, át kell alakítani, és átalakított formában visszasugározni a kozmoszba. A növények átalakítják a szervetlen anyagokat szervessé, méghozzá a fény segítségével. Hogy vonatkoztatható ez az emberre? Úgy, hogy bennünk is vannak halott dolgok. Amiket ezek közül a mai korban igazán fontos átalakítani, azok a bennünk lévő gondolatholttestek. A gondolat a mai embernél egy holttest, sajnos halott gondolkodás jellemzi a mai embert. A gondolat önmagában élő szellemi valóság, az ideák eleven szellemi erők és lények a szellemi világban. Amikor azonban az ember az élő szellemi ideákat elgondolja az agy és az idegrendszer segítségével, akkor „elpusztítja” őket, és így az ember gondolkodása által gondolatholttestekké lesznek. Ezeket a halott gondolatokat ismét meg lehet eleveníteni, fel lehet támasztani a szív erejével, fényével. A fej megöli a gondolatokat, a fejgondolkodás által szervetlen gondolatok jönnek létre, a szív ereje által azonban ismét szerves, élő, organikus gondolatokat hozhatunk létre. Ebben segít nekünk a kozmikus fény, ahogy a növényeknél is a fény segít a szervetlen anyagok szervessé alakításában.

A növényvilágban a domináns szín a zöld. Ez a zöld szín arra a csakránkra utal, amelyhez a zöld szín köthető: a szívcsakrára. A növényvilág a zöld szín által folyamatosan azt üzeni nekünk, arra inspirál minket, hogy aktivizáljuk, nyissuk meg a szívcsakránkat. A növények a zöld szín révén folyamatosan felveszik azokat az erőket, amelyeket az ember csak akkor tud felvenni, ha tudatos belső munkával, bizonyos erények kialakításával megnyitja a szívét. A növények mindig jelen vannak, és nem gondolkodnak azon, hogy mi volt tegnap vagy mi lesz holnap. Nem aggódnak a jövőn, hogy holnap vajon lesz-e elég fény, nem rágódnak a múlton, hogy tegnap kevesebb vizet sikerült fölvenni, mint amennyi kellett volna, egyszerűen mindig megteszik azt, ami a jelen körülmények között megtehető. A növények tehát a jelenben élnek, és ez az ember számára is üzenet, hogy éljen a jelenben, legyen éber, legyen tudatos.

A jelenlét tulajdonképpen a középpont megtalálása. Amikor az ember jelen van, akkor tudja a szellem erőit és fényét felvenni. A jelen szavunkban benne rejtőzik a jel szó. A szellemtől folyamatosan kapunk üzeneteket, de ezeket nem fogjuk fel, vagy ha fel is fogjuk, nem értjük, mert nem vagyunk jelen. A jel valójában a szellem szimbolikája. A szellem a jeleken keresztül folyamatosan tanít, megnyilatkozik, és terelgeti az embert. Mivel azonban az ember tudatát túlságosan lefoglalja a múlt és a jövő, ezért nem tud jelen lenni, és nem fogja a jelenben ezeket a jeleket.

Mint tudjuk, a mai embernek négy teste van: fizikai test, étertest, asztráltest és Én. A növények fizikai és éterteste a fizikai síkon van, a két magasabb testük pedig a magasabb világokban. Az ember csak egy igazán mély meditáció esetén kerül hasonló állapotba. Amikor az ember a valódi meditáció állapotába kerül, akkor a két magasabb test valamelyest kicsúszik, kiemelkedik az alsó két testből, tehát az ember hasonlatossá válik a növényekhez. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy a növények folyamatosan meditálnak, viszont az ő tudatuk alvó tudat. Ezt a meditációt tehát ők nem tudatosan idézik elő, és nem élik meg tudatosan. Ugyanezt az állapotot kellene az embernek elérnie úgy, hogy megtartja a nappali éber tudatosságát.

E fenti párhuzamok miatt mondhatjuk tehát azt, hogy a növényvilág, és azon belül a fenyő egyfajta példa az ember számára: mindazt, amit a fenyő öntudatlanul végrehajt, az ember elérheti tudatos, belső munkával. Karácsonykor érdemes tehát ilyen szemmel tekinteni a karácsonyfára, tudatosítva annak szellemi üzenetét. Minden Kedves Olvasónak békés, áldott Karácsonyt kívánok!

Váradi Tibor
www.napfenyes.hu
(megjelent az Ezo tér magazin 2009 decemberi számában)