MERRE TOVÁBB?
Az elmúlt évtizedek emancipációs folyamata sok pozitívumot hozott, ám vannak hátulütői is. Nem kevés. Az egyik életterület, amire vegyes hatást fejtett ki, az a szexualitás. Történt fejlődés, és történt rettentő visszaesés is. Spirituális szempontból is, fizikai síkon is. Néha azt érzi az ember, hogy egyszerre két irányban kell haladnia, amelyek ellentétesek egymással. Meg kell szabadulnia a fals spirituális elnyomástól, és a csak fizikait ismerő profántól. Túl kell lépnie az egymáson való uralkodáson, de az erőltetett egyenlősdin is.
BABONÁS TABUK ÉS GENERÁCIÓS BAJOK
Az elmúlt évszázadok, évezredek babonás tabuin próbáltunk felülkerekedni, s ez részben talán sikerült is, bár nem teljesen. Rengetegen őriznek még generációról-generációra örökített bűntudatos benyomásokat a tudattalanukban. Alapvetően úgy oldottuk meg a problémát, hogy deszakralizáltuk a szexet: Istent, a lélek spirituális aspektusait száműztük a hálószobából. Ahelyett, hogy rájöttünk volna, hogy nem kukkol a kaporszakállú a paplan alá, inkább eldugtuk a szentképet, mondván, ha nem látom, ő sem lát. Pedig az az Isten meghalt már, ahogy Nietzsche megfogalmazta, itt az ideje nem hozzá viszonyítani mindent. Természetesen tudatosan nem sokan gondolkodnak erről, a tetteikben mégis ott kísért egy vádló, szexet helytelenítő spirituális bíró. Ennek hatására aztán vagy totál gátlásosak leszünk, vagy csak azért is negatív értelemben gátlástalanok: lélek nélkül.
FRUSZTRÁLT LAVÍROZÁS
Fizikai szinten óriási lépés, hogy a nők lassan kikerülnek a kényszerű elnyomottság, az áldozat szerepéből. Tudom, hogy ez nem mindenhol van így, és még lehet lépéseket tenni bőven, de a legtöbbször hatalmas szabadságot tapasztalhatunk. A nők az áhított tiszteletnek és figyelemnek egy szintjét már megkapták, ha nem is a legteljesebb mértékig. Kialakult egy egyensúlyi helyzet, de ez egy kóros egyensúly, csupán eljátszása a jónak, az áhítottnak. Elvileg felszabadultak vagyunk szexuálisan, egyenrangúak, szeretjük egymást, és itt a szép új világ – de milyen? Dögunalom! Frusztrált lavírozás hiányérzetekkel terhelve. Ahogy Átlag Manci fogalmazta meg: „Jó ember az én párom, és jól megvagyunk. A szexuális életünk is oké. Bár múltkor láttam a számítógépén, hogy miket nézett, és nekem is furcsa érzéseim vannak, ha elhaladok néhány kigyúrt, tetovált motoros mellett. De nem vagyunk mi állatok! Tiszteljük egymást!” A nagy jó aztán vagy szürke hétköznapokkal jár bátorság híján – egy életen át –, vagy hirtelen töréshez vezet, amit esetleg senki nem ért. „Pedig jóban voltunk!”
Mi tud kiszabadítani ebből a csapdából?
Első lépésben a folyamat átlátása, aztán pedig bátor lépések – ennek szellemében.
Két ellentétes mozgatórugó hajtja a nőt és a férfit, amelyek kiegészítik egymást. Szeretet (figyelem) és szabadság. Mindegyik fontos mindkét félnek, ám egyik dominánsabb. Hogy miért, lehet magyarázni spirituális alapokon is, evolúciósan is, az egyik nem zárja ki a másikat. Az a kérdés, hogy küzdünk-e ezekért, vagy magunknak próbáljuk megadni, vagy magától értetődően éljük. Amikor alapvetően nem éljük meg ezeket, akkor a környezetünktől várjuk.
A szex mint csereráru
A férfi szabadságért való küzdelme vezet háborúkhoz, elnyomáshoz, a környezet és a nők leigázásához. A nő figyelemvágya vezet az alárendelődéshez, behódoláshoz. Harcos feministák talán felháborítónak tartják a gondolatot, de nem kizárólag a fizikai fölény vezetett ide, hanem a nők aktív beleegyezése. Ezen a szinten a szex nem más, mint csereáru. A nő figyelmet, védelmet, pénzt, hatalmat nyerhetett általa. A férfi kényelmet, gyönyört, kiszolgálást, hatalomérzetet. Ez a szint az, ahol a nagy mell találkozik a nagy pénztárcával. A fizikai erőszaktól a rafinált csábításig mindent felvonultat mindkét oldal, mert egymástól várják a dolgok megoldását. Ennek a finom, játékos oldala, amikor egy meditációs táborban egy lány odalépett a helyi főjógihoz, enyhén kitéve a dekoltázsát, és szempilláját rebegtetve megszólította: „Beszélsz nekem a buddhizmusról?”
Naná!
FELELŐSSÉG NÉLKÜL
Ahogy ezt megelégelték a nők, és elindult az emancipálódás folyamata, úgy döntöttek, nem rendelődnek alá, nem hagyják magukat elnyomni. „Ha ez az ára, inkább ne tartozzak senkihez, tudom én értékelni magam, vagyok olyan talpraesett, mint egy férfi. Ha közelít hozzám, akkor ne a testemért tegye, értékelje a lelkemet! Ne csak a szolgáltatásomat értékelje, hanem engem!” Megtagadva mindent, amit az előző állapotban felhasznált, kikerül minden alárendelt szerepet, nem akar szex-tárggyá válni. Ez jó arra, hogy felfedezze erejét, kiegészüljön, integrálja a férfi képességeit, öntudatot nyerjen. A férfi pedig felfedezze a harcon túli világot: testét, lelkét. A szabadságvágya pedig abban nyilvánul meg, hogy visszavonul a felelősségvállalástól. „Nem vagyok erőszakos” felkiáltással leül tévézni. Nem vállal domináns szerepet, egy nőhöz is félszegen szól. „Jó ember.” Az emancipált nő megtalálja benne azt a társat, aki nem fogja elnyomni. De egyebet nem. Attól jó, amit nem csinál, és nem attól, amit igen.
Szexuálisan kerülgetik egymást
Mindkét fél szeretne több szenvedélyt, de az már félelmetesen emlékeztet a meghaladott szintre. Korrektül akarnak eljárni, és lábujjhegyen óvatoskodják körbe a kérdést. Ahogy egy hölgy megfogalmazta: „maszatolnak”. Sokan spirituális köntösben finomkodnak egymással: „Ohmm, együtt rezegnek a csakráink e szent ölelésben.” Persze van ennek helye, és gyönyörű tud lenni a gyengéd figyelem, sokakat meg kéne tanítani rá. A megjelent tantra könyvek nagy része erről szól. Általában balfék férfiakat tanítanak simogatni. A tantra azonban nem ez! Az valahol letépett ruhákkal a konyhaasztalon történik, teljes intenzitással – és nyitott szívvel.
FÉLELMEKKEL SZEMBEN
Ahhoz hogy ide elérjünk, nagy ellenállásokon kell átjutni. A nőnek el kell engednie az irányítást, amit az előző szinten kialakított. Rábíznia magát a férfira –, nem gyengeségből, hanem mert jólesik belelazulni, sodródni a helyzettel. Már nem kívülről várja a figyelmet, nem is magát szereti, vigasztalja, hanem adja a szíve ragyogását, és kifejezi a testén át. A férfi mer irányítani, de már nem egóból, hanem megnyílva a nő felé, érezve őt, vezet, ahogy a táncban kell. Már nem attól szabad, hogy ő irányít mindent, nem is attól, hogy érdektelen és közömbös, hanem tudja; mindig is szabad volt – a körülmények ezt nem befolyásolják. Mindkettő félelmekkel kell, hogy szembenézzen: mi van, ha bántanak, mi van, ha véletlenül én bántok? Mi van, ha sérülök? Mi van, ha nem korrekt, amit szeretnék? Szabad vágynom rá, hogy leigázzanak? És hogy leigázzak?
A jóságba zártság…
…bizonyos pontjain felmerül az álmok között az erőszak képe. A férfiben hogy teszi, a nőben, hogy vele teszik, de általában visszariadunk, félve a múlt tényleg borzasztó nyomai miatt. Ha azonban szívvel töltjük meg ezt az álmot, szenvedélyes elragadtatássá válhat. Van, akinek erre tízévente van szüksége, van, akinek naponta tízszer. De valamilyen mértékben ott rejlik a vágy, ami nem tagadható meg büntetlenül. Nem megélni persze biztonságos – de nem boldogít. Vagy szenvedély, vagy biztonság, a kettő együtt nem megy. Jó tudni, hogy a másikban ott rejlik a vágyam párja, kiegészítője, nem csak én vagyok „ferdült”.
A FÉRFI EREJE A MEGNYITÁS
A férfi céltudatos, elragadó, irányító ereje mögött a végtelen tudatosság rejlik, amely mélyre hatolva megnyitja a tudat tárgyát, a ragyogó nőt. Ez a megnyitó mozdulat rejlik Hasfelmetsző Jack rémtettei mögött éppúgy, mint a jógi mély meditációs felismeréseiben. A világ fényének végtelen, és védtelen odaadottsága nyilvánul meg a mező virágaiban, a prostituáltban, vagy Teréz anyában. Ez fejeződik ki a szexben is. Szentté az teszi, ha nyitott szívvel és figyelemmel éljük meg, és nem az, hogy mennyire vagyunk óvatosak, és disztingváltak.
A SZEX SZENT
Egy tanítványom azt álmodta, hogy pornót vetítenek a templomban. Egy hölgy barátomat a segítő angyalai swinger-klubba vitték... A végső megvilágosodást alkímiai násznak nevezik az ezoterikus keresztény hagyományban. A tibetiek pedig realisztikus részletességgel ábrázolják a jelenségvilág gyönyörének (nő), és tudatosságának (férfi) egységét, mint egyesülésben lévő Buddhákat.
A szex szent. A legmocskosabbnak tűnő aspektusában is. Ezt a szentséget nem helyettesíthetjük látszatjósággal, megjátszott tisztasággal. Nem jutunk vele sehova, csak zártsághoz, csalódáshoz, hiányérzethez.
Nyíljunk meg és élvezzük!
…miközben igyekszünk tudatosak lenni. Nem könnyű, de megéri. A spirituális előrelépés mellett az izgalmas, megújuló, szenvedélyes kapcsolattal is megajándékoz bennünket.
Palacskó András
http://tudatos.uw.hu
http://angyalsziv.hu
