A karácsonyfa üzenete
A mai korban akkor tudunk az ünnepekre felkészülni, ha megértjük és átéljük azok valódi jelentőségét. Minden egyes ünnepet meg lehet közelíteni szellemi szempontok szerint is – mi most azt fogjuk megvizsgálni, hogy a szellemtudomány megközelítése szempontjából mit lehet tudni a Karácsony ünnepéről, illetve azon belül a karácsonyfa jelentősségéről.
A karácsonyfa tulajdonképpen a világfa szimbóluma, egyesíti magában az élet fáját és a tudás fáját. Nagyon érdekes, hogy a Karácsonyt közvetlenül megelőzi Ádám és Éva ünnepe. Ők szakítottak a tudás fájáról, Jézus pedig, akit Karácsonykor ünnepelünk, az élet fájáról szakított az emberiség számára. A karácsonyfában ez a kettő egyesül: a tudás fája és az élet fája. A karácsonyfa az egész növényvilág reprezentánsa. Nem véletlen, hogy éppen a fenyő lett ennek az ünnepnek a fája, de ha az egész növényvilágot nézzük, az olyan dolgokat tanít számunkra, ami mindnyájunknak példaértékű. Ha az ember tudatosan megvalósítja mindazt, amit a növények a világban végrehajtanak, az hatalmas előrelépés lehet. Ugyanúgy kellene az embernek is a fény felé törekednie, ahogyan a növények teszik. Fogalmazhatnánk úgy, hogy a növények „vallása” egyfajta fényvallás. Ahogy a fizikai fény elengedhetetlen a fejlődésükhöz, ugyanígy az ember lelki-szellemi fejlődése számára elengedhetetlen a szellemi fény.
A növényekben van egy vágy arra, hogy egyesüljenek a fénnyel. Ha belelátnánk a növények lelkébe, akkor ott azt látnánk, hogy ők szeretnének a földből fölemelkedni a Napba, és ott a napfénnyel egyesülni. Tulajdonképpen ugyanígy kellene az embernek is a szellemi fény felé törekednie, a szellemi fény forrása, a Világ Világossága felé. Az emberben is jelen kellene lennie annak a szellemi törekvésnek, hogy a szellemi fénnyel, a szellemi világ Napjával egyesüljön. A növények felveszik a fényt, és utána átalakított formában kiárasztják. Az örökzöld növények ezt egész évben szakadatlanul és torzítatlanul végzik. Ezeknek a növényeknek az egyik reprezentánsa a fenyő, amelynek a neve a fény szóból ered, (fény ő – fenyő). A fenyő folyamatosan fölveszi a fényt, és kiárasztja magából. Ugyanez a helyzet az emberrel is, aki szintén fölveszi a szellemi világ fényét és erejét (ki jobban, ki kevésbé). A kérdés az, hogy utána mit kezd ezzel az ember, hogyan használja fel ezeket az erőket. Vajon átalakított formában visszaadja-e a szellemi világ számára mindazt, amit onnan ajándékképpen, kegyelemből kap?
Mire tanít a növényvilág a fényfelvétellel és a kiárasztással? Arra, hogy minden, amit kapunk, az ajándék, ne ragaszkodjunk semmihez, ugyanis egyszer mindent vissza kell adnunk, kivéve azt, ami a valódi Énünk; önmagunk. Ahogy a növény felveszi a fényt és kisugározza magából, az arra tanítja az embert, hogy nem tarthatjuk meg magunknak azokat az ajándékokat, amelyek a szellemi világból érkeznek. Minden szellemi fényt és erőt, amit kapunk, meg kell dolgozni, át kell alakítani, és átalakított formában visszasugározni a kozmoszba. A növények átalakítják a szervetlen anyagokat szervessé, méghozzá a fény segítségével. Hogy vonatkoztatható ez az emberre? Úgy, hogy bennünk is vannak halott dolgok. Amiket ezek közül a mai korban igazán fontos átalakítani, azok a bennünk lévő gondolatholttestek. A gondolat a mai embernél egy holttest, sajnos halott gondolkodás jellemzi a mai embert. A gondolat önmagában élő szellemi valóság, az ideák eleven szellemi erők és lények a szellemi világban. Amikor azonban az ember az élő szellemi ideákat elgondolja az agy és az idegrendszer segítségével, akkor „elpusztítja” őket, és így az ember gondolkodása által gondolatholttestekké lesznek. Ezeket a halott gondolatokat ismét meg lehet eleveníteni, fel lehet támasztani a szív erejével, fényével. A fej megöli a gondolatokat, a fejgondolkodás által szervetlen gondolatok jönnek létre, a szív ereje által azonban ismét szerves, élő, organikus gondolatokat hozhatunk létre. Ebben segít nekünk a kozmikus fény, ahogy a növényeknél is a fény segít a szervetlen anyagok szervessé alakításában.
A növényvilágban a domináns szín a zöld. Ez a zöld szín arra a csakránkra utal, amelyhez a zöld szín köthető: a szívcsakrára. A növényvilág a zöld szín által folyamatosan azt üzeni nekünk, arra inspirál minket, hogy aktivizáljuk, nyissuk meg a szívcsakránkat. A növények a zöld szín révén folyamatosan felveszik azokat az erőket, amelyeket az ember csak akkor tud felvenni, ha tudatos belső munkával, bizonyos erények kialakításával megnyitja a szívét. A növények mindig jelen vannak, és nem gondolkodnak azon, hogy mi volt tegnap vagy mi lesz holnap. Nem aggódnak a jövőn, hogy holnap vajon lesz-e elég fény, nem rágódnak a múlton, hogy tegnap kevesebb vizet sikerült fölvenni, mint amennyi kellett volna, egyszerűen mindig megteszik azt, ami a jelen körülmények között megtehető. A növények tehát a jelenben élnek, és ez az ember számára is üzenet, hogy éljen a jelenben, legyen éber, legyen tudatos.
A jelenlét tulajdonképpen a középpont megtalálása. Amikor az ember jelen van, akkor tudja a szellem erőit és fényét felvenni. A jelen szavunkban benne rejtőzik a jel szó. A szellemtől folyamatosan kapunk üzeneteket, de ezeket nem fogjuk fel, vagy ha fel is fogjuk, nem értjük, mert nem vagyunk jelen. A jel valójában a szellem szimbolikája. A szellem a jeleken keresztül folyamatosan tanít, megnyilatkozik, és terelgeti az embert. Mivel azonban az ember tudatát túlságosan lefoglalja a múlt és a jövő, ezért nem tud jelen lenni, és nem fogja a jelenben ezeket a jeleket.
Mint tudjuk, a mai embernek négy teste van: fizikai test, étertest, asztráltest és Én. A növények fizikai és éterteste a fizikai síkon van, a két magasabb testük pedig a magasabb világokban. Az ember csak egy igazán mély meditáció esetén kerül hasonló állapotba. Amikor az ember a valódi meditáció állapotába kerül, akkor a két magasabb test valamelyest kicsúszik, kiemelkedik az alsó két testből, tehát az ember hasonlatossá válik a növényekhez. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy a növények folyamatosan meditálnak, viszont az ő tudatuk alvó tudat. Ezt a meditációt tehát ők nem tudatosan idézik elő, és nem élik meg tudatosan. Ugyanezt az állapotot kellene az embernek elérnie úgy, hogy megtartja a nappali éber tudatosságát.
E fenti párhuzamok miatt mondhatjuk tehát azt, hogy a növényvilág, és azon belül a fenyő egyfajta példa az ember számára: mindazt, amit a fenyő öntudatlanul végrehajt, az ember elérheti tudatos, belső munkával. Karácsonykor érdemes tehát ilyen szemmel tekinteni a karácsonyfára, tudatosítva annak szellemi üzenetét. Minden Kedves Olvasónak békés, áldott Karácsonyt kívánok!
Váradi Tibor
www.napfenyes.hu
(megjelent az Ezo tér magazin 2009 decemberi számában)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése